A zsűri tagjai

A zsűri tagjai:

Jason Becker
Dave Kilminster
Richie Allen
Riccardo Gioggi
Jónás Tamás

 

Jason Becker

Dave Kilminster Richie Allen Riccardo Gioggi_8K_9722a

 

Jason Becker az instrumentális gitár műfajának egyik legnagyobb hatású, legendás zenésze. 17 évesen alapította meg Marty Friedman társaságában a Cacophony együttest, és az általuk készített két lemez óriási sikert ért el. Jason ezt követően alkotta meg Perpetual Burn című szólólemezét, amely a mai napig is alapműnek számít a gitárosok körében. Egyre nagyobb elismertségét jelezte, hogy David Lee Roth őt hívta meg zenekarába, a távozó Steve Vai helyére. Jason-nél az A Little Ain’t Enough cím DLR lemez stúdiómunkálatai során diagnosztizálták az ALS nevű betegséget, amely miatt fokozatosan mozgásképtelenné vált és állandó orvosi kezelésre szorult. Az orvosok 3-5 éves hátralevő élettartamot jósoltak neki, de Jason Becker több mint két évtizeddel a diagnózist követően is életben van, speciális szoftverek és jelek segítségével kommunikál, zenét ír, és hozzáállásával, üzeneteivel, lelki békéjével példát mutat mindenki számára.

Jason Becker a beküldött alkotások értékelésének második szakaszában kapcsolódik be a zsűrizésbe.

Most Te is tudod támogatni Jason Beckert: ide kattintva 10 dollárért megveheted azt a multimédiás oktatócsomagot, amelyet Jason Becker szólóinak legérdekesebb részleteiből készített a Riff Axelerator cég, számos ismert gitáros részvételével. A bevétel teljes egészét közvetlenül Jason Becker kapja meg.

http://jasonbecker.com


Dave Kilminster
angol gitáros, aki 1991-ben tűnt fel a nemzetközi zenei életben, amikor megnyerte a Guitarist Magazine által kiírt ‘Guitarist of the Year’ versenyt. Közel egy évtizedet turnézott Roger Waters (Pink Floyd) együttesében. Jelenleg Steven Wilson (Porcupine Tree) turnécsapatának tagja. Az Academy of Contemporary Music-on tanít, és a Lick Library számára készít oktatóanyagokat.

http://davekilminster.com


Richie Allen
az új-zélandi Heavy Metal Ninjas gitárosa, a modern 7-8 húros gitározás egyik új felfedezettje, az Ibanez, a DiMarzio és a Fractal Audio endorser-e, akivel a Jam Track Central is szerződést kötött. Melodyk című száma itt nézhető meg:

http://www.hmn.co.nz


Riccardo Gioggi
olasz gitáros, akinek “A Theory of Dynamics” című első lemeze Steve Vai kiadójánál, a Favored Nations/Digital Nations-nél jelent meg. Riccardo az olasz RAI televízió zeneszerzőjeként, valamint az olasz X-Faktor győztes Nathalie turnégitárosaként is tevékenykedik. Rendszeresen publikál a Guitar Club és az Axe Magazine gitárújságokban.

http://www.riccardogioggi.com


Jónás Tamás
az instrumentális gitár műfajának egyik hazai képviselője, akinek Timeless Hour című legutóbbi lemezét Steve Vai kiadója, a Favored Nations/Digital Nations terjesztette. Tamás idén szeptemberben kezdte meg harmadik lemezének felvételeit, ezenkívül az elmúlt hónapokban egy nemzetközi projektben működött közre, amelyben számos gitáros dolgozott fel Jason Becker számrészleteket. A projekt bevételét teljes egészében Jason Becker orvosi kezelésének költségeire fordítják.

http://jonastamas.com


A versenyfeladat:
A zenei alap 16 ütemes, és két 8 ütemes akkordmenetből áll. Az idei versenyen a legszebb témát, legszebb dallamot keressük. A feladat tehát: alkoss mindkét 8 ütemes szakaszra egy-egy odaillő, szép, dallamos témát,  amelyek együtt egy kerek történetet hoznak létre.

Mindkét 8 ütemes szakasz két ismétlődő 4 ütemes körből áll. Írhatsz tehát egy-egy 4 ütemes főtémát is akár, amelyeket rögtön megismételsz/variálsz.

Technikás megoldások, ötletek is szerepelhetnek, ha ezek a zene egészének célját szolgálják. A fő cél a fülbemászó, fogós témák alkotása. A versenyen így az is nyerési eséllyel indulhat, aki még nem olyan régóta gitározik.

Mindenki több videóval is nevezhet a nevezési időszak során.

A zenei alap tempója: 72 BPM.

A zenei alap akkordmenetének vázlata:

Első szakasz: (ütemenkénti váltások)

|: Em, D, C, Am  :|

Második szakasz: (fél ütemenkénti váltások)

Hm, D, D, E  —  Gmaj7, Gmaj7, F#m, F#m
Gmaj7, Gmaj7, A, A  —  Hm, D, D, E


A verseny győztese az alábbi díjakat kapja:

– A „Jónás Tamás Meghívásos Gitárverseny 2015 legjobb gitárosa” cím és oklevél
– Mezzoforte Hangszerbolt – 10.000 forintos ajándékutalvány
– Sublime Self Service Recording – egy teljes dal feljátszása, keverése és maszterelése. Ezenkívül, ha a verseny győztese kéri ezt, akkor a stúdió megírja és elkészíti az adott dal dobtémáit, és egy basszusgitáros feljátssza a dal basszusgitársávját is
– Exkluzív interjú a GSFanatic.hu oldalon
– Riff Axelerator – “Jason Becker”, „In The Syle Of Satriani” és „In The Syle Of Vai” csomagok (TAB és app)
– Jónás Tamás CD-csomag (4 db CD)
– A budapesti G3 koncert A3 méretű plakátja
– 2×1 óra gitár-konzultáció Jónás Tamással

Különdíj: “Vándorgitár Különdíj” – egy fórumtárs felajánlása. Ezzel kapcsolatban a részletek itt olvashatók.


További kérdésed van a versenyről? 

Írj az info -kukac-  jonastamas -pont-  com  címre és szívesen segítek.

Reklámok