Rocksuli

A debreceni Rocksuli felajánlása: féléves ösztöndíj a “Legjobb Fiatal Tehetség kategória győztesének.
.

Rocksuli Debrecen
Honlap: http://rocksuli.hu
Cím: 4025 Debrecen, Simonffy u. 21.
Email: info@rocksuli.hu

“A Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület 1989 óta működteti a debreceni Rocksulit. A suli nagy lendülettel, ám göröngyös úton indult. Vincze Béla, az egyesület vezetője részt vett a dornbirni (Ausztria) Jazz-rock szemináriumon, a Bodeni-tó partján, ahol fiatal zenészekkel találkozott, akiket elhívott Magyarországra egy csereprogram keretein belül. Ekkor fogalmazódott meg a Rocksuli ötlete. A kezdetekkor a hely sem volt állandó és a cucc sem volt elég jó, valamint szakmailag felépíteni az egészet nehéz volt, mivel a rock változó műfaj. A Mezon ifjúsági irodában, törmelékkupacokat kerülgetve indult az első kurzus Méhes János és Suba Sándor gitárosokkal, valamint Tiba Sándor dobossal a majdan rockzenét oktató muzsikusok számára. 

A kezdeti három fős tanári kar és a húsz fős tanulói létszám mára több mint húsz fős tantestületté és több száz fiatalt befogadó intézménnyé nőtte ki magát. Az eltelt két évtized alatt kilencszer költözött az iskola, megszűnéssel fenyegetve, lerobbant helyekből emberi használatra alkalmas tereket alakítva. A Rocksuli Európa 11 országában mutatkozott be koncerteken, szakmai programokon.

2011 szeptembere óta a debreceni Ifjúsági Ház legfelső szintjén működik az iskola. Illetve 2012 januárjában megalakult Vajda Péter ”Sóder” segítségével a Rocksuli budapesti tagintézménye.”

Reklámok